HTML

Drazsee

Friss topikok

  • dr. Bányai Edit: Üde, friss megjelenés és stílus. Remélem folytatják, terjesztik, és nem csak az egyetemistáknak...... (2013.12.03. 10:43) Kedves Olvasóink!

A nagy eperjoghurt teszt

2013.12.09. 22:29 Drazsee

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra fontos, hogy rendszeresen fogyasszak különböző tejtermékeket. Ezek közül a kedvencem az epres joghurt. Nem vagyok kimondottan márkahű, szeretek próbálkozni. Innen jött az ötlet, hogy blogíró társaimat alávessem egy eperjoghurt vaktesztnek, akik örömmel vállalták a feladatot.
Első és egyben utolsó utam is az Intersparba vezetett, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyiféle joghurtot találok egy boltban.

DSCF1862.JPG

Végül 10 féle joghurtot vettem, de simán össze tudtam volna szedni még legalább ennyit. Mivel 4 tesztalanyom volt, a joghurtokat kiporcióztam 40 db számmal ellátott pohárkába. A lányok többek között az összhatást, az állagot, a gyümölcsösséget, a színt és az illatot értékelték, és maximum10 pontot adhattak, így 40 pont lehetett a legmagasabb érték. Továbbá azt is megkérdeztem, hogy megvennék-e a terméket.

WP_002080.jpg

Lássuk az eredményeket:

  1. joghurt: Zott Szívecske – Eperízű joghurt, élőflórás, 2% eperrel, 125 g

Összetevők: joghurt 1,5%-os tejből, glükóz-fruktóz szirup, cukor, eper, módosított keményítő, étkezési zselatin, színezék: kármin, aroma

 DSCF1871.JPG

- Nagyon finom. Ugyan nincsenek benne gyümölcsdarabok, de nem is hiányoznak belőle. Az illata is isteni, szép rózsaszín színe van.

- Olyan, mint az epres Milka belseje. Kissé savanyú utóíze van.

- Lágy, nagyon krémes. Nem túl édes, nem is túl savanyú

- Olyan, mint a Petite Danone, nagyon ízlett.

 A Zott Szívecske végül 37 pontot kapott, hárman meg is vennék.

 

2. joghurt: Danone Nap Mint Nap – élő joghurtkultúrát tartalmazó, eperízű fermentált élelmiszerkészítmény, 110 g

Összetevők: tej, tejsavó, víz, cukor, módosított keményítő, zselatin, színezékek, élő joghurtkultúra, aroma, vitaminok

 DSCF1872.JPG

- Savanyúbb, mint az előző, de attól még kellemes íze van. Gyümölcs nincs benne.

- A színe mű-rózsaszín. Hiányzik belőle a gyümölcs. Az illata jó, de műíze van.

- Az íze nem olyan rossz, de nem is olyan jó ( :D ) Az illata se olyan jó. Műanyag színe van.

- Pudingos állag, kicsit savanyú. Kevésbé hinném el, hogy tartalmaz gyümölcsöt.

 Az utolsó értékelőnek igaza volt, ugyanis ez a fermentált élelmiszerkészítmény egyáltalán nem tartalmaz epret, sőt, semmilyen más gyümölcsöt sem. 24 pontra értékelték, de egyikőjük se venné meg.

 

3. joghurt: Zott Jogobella – Élőflórás epres és szamócás joghurt, 9% gyümölcstartalom, 150 g

Összetevők: joghurt 3,5%-os tejből, gyümölcs (eper, eperlé és szamóca), glükóz-fruktóz-szirup, cukor, céklalé-koncentrátum, aroma

 DSCF1875.JPG

- Ha nem tudnám, hogy eperjoghurt, nem hinném el, mert nincs eper íze. Az illata sem jó, az állaga sem tetszett és a színe is fura volt. Volt benne gyümölcsdarab, de nem volt finom.

- Gyümölcsdarab viszonylag sok volt benne, de csak ropog, nincs eper íze. Maga a joghurt nem túl eper ízű, kicsit fakó színe van.

- A kinézete kissé bizarr, de a gyümölcs finom. Erdőízű ( :D )

- Állaga nem rossz, de szétválik és savót ereszt. Annyira nem finom, és az illata sem nyert meg. Savanyú utóíze van.

 A Zott Jogobellát egyikőjük sem venné meg, amit a kapott 12 pont is igazol.

 

4. joghurt: Zott Jogobella Light – Zsírszegény epres joghurt cukorral és édesítőszerrel, csökkentett energiatartalommal, 9% gyümölcstartalommal, 150 g

Összetevők: joghurt 1,5%-os tejből, eper és eperlé, fruktóz-szirup, céklalé-koncentrátum, édesítőszer

 DSCF1868.JPG

- Gyümölcsíze van, de nem elég édes. Van egy kis lisztes íze, de finom benne a gyümölcsdarab.

- Krémes állaga van, de nincs túl eper íze. Furcsa, „száraz” utóíze van.

- A színe jó minőséget sugall, de az állaga nem tetszik. Jégkrém- és gumicukorízű.

- Finom. Jó az illata, és gyümölcsdarab is volt benne. Színre és állagra is kívánatos.

A korábban lepontozott Jogobella Light változata 28 pontot ért a lányoknál, és mind a négyen megvennék.

5. joghurt: Spar Naturpur Bio Joghurt – Bio szamócás gyümölcsjoghurt 3,6% zsírtartalmú pasztőrözött bio tejből készült gyümölcsjoghurt 14% szamócával ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból, 200 g

Összetevők: joghurt, 12% szamóca, nyers nádcukor, 2% eperlé, stabilizátorok, pektin

 DSCF1874.JPG

- Fura szaga van, mintha romlott lenne. Otthon biztos kidobnám, mondván hogy lejárt a szavatossága. Az állaga is rossz és a színe is.

- Romlott színű, illata savanykás. Erős a natúrjoghurt érzés. Olyan, mintha natúrjoghurt lenne összekeverve lekvárral.

- Az illata nem tetszik. A színe fakó, de legalább nincs tele színezékkel. Olyan, mint a natúrjoghurt + lekvár keveréke. Az íze egész jó, de savanyú utóíze van.

- Fura íze van, teljesen más ízvilág, mint a többi. Inkább savanyú, nem ízlett. Gyümölcsdarabok vannak benne, de nem segítenek rajta.

 A bio joghurt nem nagyon nyerte el a lányok tetszését, 13 pontra értékelték, egyikük megvenné.

 

6. joghurt: Danone Könnyű és Finom – Eperízű, élőflórás, zsírszegény joghurt, 125 g

Összetevők: pasztőrözött tej, eperízű készítmény 6,5%, cukor, víz, sűrítő anyagok, élő joghurtkultúra

 DSCF1870.JPG

- Az illata jó, de nagyon mű színe van. Az állaga folyékony, nem elég krémes. Kicsit lisztes íze van. Nincs benne gyümölcsdarab, de gyümölcsíze van.

- Gyermekillata van, lányos. Kár, hogy nincs benne gyümölcsdarab. Túl folyós, de nagyon finom.

- Kicsit túl rózsaszín, de az íze finom. Folyós. valami apró darabkák vannak benne, de nem nevezhető gyümölcsdarabnak. Ivójoghurtnak jobb lenne.

- Joghurthoz képest túl híg. Nincs intenzív ízélmény, tulajdonképpen semmi extra.

 A Könnyű és Finom joghurtot ketten megvennék, egyvalaki pedig ivójoghurt változatban látná szívesebben a boltok polcain. A folyós joghurt 29 pontot kapott.

 

7. joghurt: Norbi Update – Élőflórás epres joghurt édesítőszerekkel, 150 g

Összetevők: tej, ivóvíz, 6% eper, tejfehérje, stabilizátorok, aroma, színezékek, joghurtkultúra

 DSCF1869.JPG

-  Ijesztő színű és állagú. Pillecukor illatú és ízű, kissé tejes, és savanyú.

- Állaga kissé folyós, a színe pedig sápatag. levegős az állaga és savanyú utóíze van.

- Nem finom, semmi joghurt vagy eper íze nincs. Túl híg, fakó szín.

- A színe ijesztő, az illata olyan, mint a puding. Íztelen, édestelen, gyümölcstelen. Tele van édesítőszerrel. Tuti valami diétás zsírszegény izé.

 Hazánk első száma fitneszgurujának joghurtja a harmatgyenge 8 ponttal az utolsó helyen zárta a tesztet. Talán mondanom sem kell, hogy egyik leányzó sem vásárolna ilyen joghurtot.

 

8. joghurt: Danone Densia – Kalciummal és D-vitaminnal dúsított, élőflórás, zsírszegény epres joghurt eperpürével, 125 g

Összetevők: pasztőrözött tej, epres-kalciumos és D-vitaminos készítmény 24%, tejfehérje koncentrátum, sovány tejpor, élő joghurtkultúra. Epertartalom: 9,3%

 DSCF1867.JPG

- Állagra és színre jó, az illata pedig földes(!) eper. Fura utóíze van, nincsenek benne gyümölcsdarabok, de nem is hiányzik belőle.

- Olyan illata van, mintha a kertbe begyalogolnál az eprek közé. Nagyon műízű, kissé gyümölcsös, jégkrémízű.

- Az állaga jó, a színe annyira nem, nem elég ízes. Nincs benne gyümölcs, hiányzik. Nem savanyú, a színe is barátságos.

- Krémes állag, szép szín. Inkább meggy íze van, mint eper. Ha meggyet akarnék, megvenném.

 A csontőrző Densia-t 25 pontra értékelték, ketten meg is vennék.

 

9. joghurt: Danone Activia – Élőflórás zsírszegény epres joghurt, 125 g

Összetevők: joghurt Bifidus Actiregularis® kultúrával, cukor, eper 8,4%, glükóz-fruktóz szirup, aroma, színezék, murokrépalé-koncentrátum 

 DSCF1866.JPG

- Az illata nem nyert meg, a színe fakó, de van benne gyümölcs. Eléggé savanyú. Olyan, mintha háztáji természetes joghurt lenne. Az első falat nem volt finom, de utána jó.

- Kefíres, natúr joghurtos. Savanyú illat, a gyümölcsdarab sem túl finom.

- Savanyú illata van, de az íze nem olyan rossz. Színre kicsit világos, apró gyümölcsdarabka volt benne.

- Számomra savanyú, a színe fakó, de jó az állaga

 A Bifidus Actiregularis kultúra 20 pontot kapott, ezt is ketten vásárolnák meg.

 

10. joghurt: Bauer – Gyümölcsjoghurt 18% piros gyümölcskészítménnyel, 100 g

Összetevők: eper, cukor, ivóvíz, módosított keményítő, színezék, természetes aroma, savanyúságot szabályozó

 DSCF1873.JPG

- Nincs illata, görögös(!), kissé citromos íze van. Jó, hogy nem túl édes.

- Fura íze, savanyú utóíze van, nincs illata. Juh szagot érzek benne ( :D )

- Színe kicsit fakó, de krémes állaga van, és finom is. Nincs benne gyümölcs.

- Minimális illata van, fakó színű. Ez is háztájinak tűnik. Kevés gyümölcs van benne, ráadásul savanykás is.

 Az utolsó eperjoghurt 28 pontot ért el, és hárman vennék meg.

 

 Összesítő táblázat:

Joghurt

Kapott pont

Egységár (Ft/kg)

Szívecske

37

472

Nap mint Nap

24

445

Jogobella

12

660

Jogobella Light

28

660

Spar Naturpur

13

1045

Könnyű és finom

29

552

Norbi Update

8

993

Danone Densia

25

792

Danone Activia

20

792

Bauer

28

790

 

Ár/érték arány szerinti végeredmény:

  1. Zott Szívecske
  2. Könnyű és Finom
  3. Jogobella Light
  4. Nap mint Nap
  5. Bauer
  6. Danone Densia
  7. Activia
  8. Jogobella
  9. Spar Naturpur
  10. Norbi Update

Szólj hozzá!

Címkék: bio update joghurt eper eperjoghurt

A bejegyzés trackback címe:

https://drazsee.blog.hu/api/trackback/id/tr55683752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása